Helyi időjárás

Fehér-Körös - víz felett, víz alatt



"Miközben ezt a felvételt készítettem, elgondolkoztam: van-e olyan környezet a földön, ahol háborítatlanul hagytuk a természetet, távoztunk-e úgy helyszínről, hogy nem hagytuk magunk mögött piszkunkat? Azt szeretném-e megmutatni, milyennek látnám szívesen, fordítsam-e másfele a kamerám, vagy épp ellenkezőleg, domborítsam ki a fájó részeket? Vágás közben úgy döntöttem keresek valami elfogadható arányt, mellyel bemutatható a dolgok árnyoldala és a szépsége is. Megoldást nem kínál a két perc, talán választási lehetőséget azoknak akik előtt két út áll. Hiszem, hogy nem reménytelen a helyzet. Szeretek természetbe járni, ide is a víz miatt jöttem, bár ez a helyszín kettősséget mutat. A környezet nagyon mű, a felvételek mégis felvetnek olyan gondolatokat, melyek az élővilág sokszínűségéről szólnak, a fajok egymás mellett éléséről, a víz formáló erejéről. E fajok között nekünk is helyünk lenne, de úgy hogy közben mindenki mást magunk mellé engedünk. Ebben a csodálatos közegben való létezés egy egészen érdekes érzés. A Körös itt ilyen alacsony vízállás mellett patakként zubog. Kerülgeti a köveket, kagylókat és sajnos az ember által odahordott szemetet is. Szomorú látni egy kerékpárroncs ölelésében a képen felbukkanó kagylót. Idegen tárgyak, idegen színek, idegen szerves és szervetlen anyagok. Nyomok, melyeket mi hagyunk magunk mögött, mi, akiknek szebb dolga sem lehetne, mint csodálni a bolygónk bioszféráját, de nem ezt tesszük. A Körösök völgye egy csodálatos vidék, melyre vigyáznunk kell."

Pénzes Sándor


Invalid RSS link or you're not allowed to read this Picasa gallery or album.

Facebook

Ki van online?

Oldalainkat 57 vendég és 0 tag böngészi